Mit tehetnek a szülők, hogy nyugodtan teljenek az éjszakák?

 Próbáljunk kialakítani alvási rendet, aminek igazodnia kell az életkorhoz. A csecsemők 3-4 hónapos korukra elérik, hogy napközben kétszer alszanak rövidebben, s egyszer hosszabban, éjszaka. Az azonos időben való elalváshoz viszonylag könnyen hozzá tudnak szokni a gyerekek. Az ideális időpont megtalálásában a gyerekek is segítenek, hiszen minden gyereknél viszonylag egyértelmű jelei vannak az elálmosodásnak (egyik ujját szopja, másik megkeresi az alvós állatát vagy játékát, eldőlnek a szőnyegen, kérik a cumit). Ekkor kell őket lefektetni, s itt jön a másik kérdés, hogyan? Egyedül tegyük az ágyukba vagy altassuk el őket, esetleg feküdjünk le velük együtt? Ez szülői döntés kérdése, bármelyik választható, csak egyetlen dologról ne feledkezzünk meg: bármelyik módot is választjuk, a gyerekünk hozzá fog szokni, és aztán majd mindig ragaszkodni fog hozzá. Addig általában nincs baj, amíg a kicsi apró és gyorsan elalszik. A gond a súly és az elalvási idő növekedésével szokott jelentkezni. Van olyan anyuka, aki már 1-1,5 órát ringatja kézben(!) a 10-12 kg-os gyerekét, vagy 1,5-2 órát tart az esti altatás, addig kell a gyerek mellett feküdni, míg elalszik. Az alvás-altatás így egyre több feszültséggel jár együtt: a szülő már előre ideges az estétől, ezt a gyerek megérzi, ami persze nem segíti az elalvását. Gyakori, hogy a szülő megpróbál “kiosonni” a gyerek mellől, amikor úgy véli, már elaludt. Aztán, mikor az ajtóban jár utána szól a gyermek, csengő üde hangon, hogy ne menjen még el, s kezdődik minden elölről. 

Szintén gyakori helyzet, hogy a gyerek elalszik, visszakerül az ágyába, de felébred az éjszaka közepén. Az éppen jól alvó szülők ilyenkor a kisebb ellenállás irányába mozdulva, magukhoz veszik a gyereket, hogy tovább aludhassanak. Szerencsés helyzet, ha a gyerek nyugodtan alszik, problémásabb, ha nyugtalanabb, forgolódósabb, mert akkor könnyen megrúghatja, felébresztheti az éppen alvó szülőjét. Egyébként, ha a gyerek velünk alszik, szinte mindig “nyomakodik” vagyis igyekszik hozzánk bújni, ami teljesen természetes –megjegyzem nagyon jó érzés – csak éppen hosszú távon a nyugodt éjszaka ellen hat.

Ezek a gyakorlatok, s most szándékosan nem írtam a hibát, sokszor előfordulnak. Annak, hogy ki miért, melyik megoldást választja, számtalan oka lehet –talán a legáltalánosabb, hogy szeretnénk jót tenni a gyerekünknek-, egy dologra azonban érdemes figyelni: a gyerek megszokja azt az alvási, altatási formát, amit követünk, s ahhoz ragaszkodni fog akkor is, ha az már nekünk kényelmetlen.

A gyerekek pontosan megérzik a szülők feszültségét, de okát nem értik. Így aztán majd nem értik azt sem, hogy egyik napról a másikra miért kerülnek a kiságyukba, amit nem szoktak meg, miért hagyja ott őket az anyjuk, amikor máskor altatni szokta. Érthető a gyerekek tiltakozása, s az is, ha nem akarják abbahagyni a sírást, s már levegőt is alig kapnak kétségbeesésükben. Nekik az, hogy magára hagyták őket, nem jelent mást, mint a legfontosabbnak, a szülők szeretetének elvesztését, ez pedig félelemmel jár, amit ki kell fejezniük valamilyen módon, tehát sírnak, tiltakoznak.

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy bármelyik megoldást követhetik a szülők. Van olyan szülő, aki szívesen alszik együtt a gyerekével, semmiféle feszültséget nem okoz, ugyanígy van, aki minden probléma nélkül altatja a gyerekét addig, amíg a kicsi igényli. Az általános tapasztalat, s ezt a rendelőbe érkező sok-sok kérdés is igazolja, ezek a megoldások hosszú távon –s itt évekre gondolok – nem problémamentesek.
Tapasztalat, hogy a gyermek növekedésével egyre megnyúlnak az altatási idők, egyre többet véve el a szülők egymásra szánható idejéből. Amikor a gyerek a szülők között alszik, akkor az intim együttlétek veszítenek még többet a spontaneitásukból, ami hosszútávon nem tesz jót a kapcsolatnak.

 Visszatérve a gyerek alvására: ahogy hozzá tud szokni a kézben vagy a szülők közötti alváshoz, úgy meg tudja szokni a saját ágyában való önálló elalvást is. Ehhez azonban nekünk is segítenünk kell. 

Gondoljunk azokra a tanácsokra amelyeket a felnőtteknél leírtam. Kis módosítással a gyermekek esetében is érvényesek. A nap közbeni sok mozgás, a szabad játék szabad levegőn, kisebbek esetében a levegőztetés, megalapozzák a nyugodt éjszakai alvást. 
A lefekvés előtti nehéz vacsora a gyerekeknek sem tesz jót, s nekik ugyanúgy szükségük van az elalvás előtti rítusokra, mint nekünk, felnőtteknek. 
A gyerekeknél, főleg a nagyobbaknál, 2-3 éves kortól a nyugtalan éjszakáknak már más okai vannak, náluk már számolni kell a félelmekkel a szorongásokkal, amik részben a fejlődésük velejárója, részben a nappalok “maradéka” lehet (TV!).
Minden gyereknél változik a REM és a NREM fázis is, csak a gyerekek a REM-ből sokkal könnyebben felébrednek, felébredhetnek, mint a felnőttek. Ha megébrednek, akkor azt a helyzetet keresik, amiben elaludtak (ringatás, anya vagy apa közelsége), s mivel ezt nem találják, teljesen felébredve hívják anyjukat vagy apjukat. Ezért fontos, hogy a gyerekünket ébren tegyük az ágyába és hagyjuk, hogy egyedül aludjon el. Így ha éjszaka felébred, minden gond nélkül újból visszaalszik, mert abban a helyzetben aludt el, amiben megébredt.

Mit lehet tenni, hogy elérjük a nyugodt éjszakákat?

1./ ne legyen lelkiismeret furdalásunk, mert attól csak még jobb szülők leszünk, ha segítünk gyermekünknek abban, hogy megtanulja az önálló alvást. Ezzel nagyobbönbizalomra és önállóságra tesz szert,

2./ legyünk következetesek, minden alvással kapcsolatos dologban, az esti mesétől kezdve addig, hogy nem vesszük ki a gyereket a kiságyból, ha már egyszer lefektettük,

3./ legyünk türelmesek és nyugodtak,

4./ készítsük fel a gyereket az önálló alvásra, mondjuk el, hogy meg kell tanulnia egyedül aludni,

5./ számítsunk a gyerek tiltakozására. A szoktatás elején ne hagyjuk azonnal egyedül, maradjunk mellette, majd lassan csökkentsük az ágya mellett töltött időt. Ha sír, akkor mindig menjünk vissza hozzá kb 5 percenként, simogassuk meg, ismételjük, hogy aludjon, majd menjünk ki. A gyereknek tudnia kell, hogy nem hagyjuk magára. (közben gondoljunk 1-3 pontra!)

6./ ne legyen teljesen sötét, mert az zavaró, legyen olyan félhomály, ahol még látni lehet a tárgyak körvonalait.

7./ beszélgetni, házimunkát végezni nyugodtan lehet, de a TV villódzása, az esetleg átszűrődő hangok ellenünk dolgoznak, mert fenntartják a gyerek kíváncsiságát.

8./ alakítsunk ki esti szertartásokat, amik kb ¾ órásak, ebben legyen benne a fürdetés, a mese, a dajkálás, a babák, macik lefektetése. Ebben az időben csak a gyerekre figyeljünk, élvezzük a vele töltött időt. Ne engedjük megnyújtani ezt a 3/4 órát.

Ezek a pontok már többször beváltak, egy, két, maximum három hét után már nem lesz probléma az alvás. A nyugodt éjszaka és a nyugodt nappal egymás feltételei.

Végül még egy gyakori problémáról: kell-e aludnia a gyereknek délután? A gyerekek alvásszükséglete, csakúgy, mint a felnőtteké eltérő. Annak megítélése, hogy szükséges-e a délutáni alvás vagy sem, a szülő feladata, receptet adni nem lehet. Egyetlen tényezőre kell figyelni, ez a gyerek. Ha ő kiegyensúlyozott, nem ingerült, nem nyugtalan akkor nem szükséges a délutáni alvás. Azonban ha alszik a gyerek, akkor figyeljünk arra, hogy alvás után legyen lehetősége az újbóli elfáradásra, töltsön több időt szabadlevegőn. A délutáni alvásból fel lehet ébreszteni a gyereket, 1,5-2 óra elegendő, az éjszakai alvásnál jobb, ha magától ébred a gyerek.

Az összeállítás alapját a következő művek adták:

            Atkinson et all. (1997): Pszichológia. Osiris Kiadó, Bp. 
            Noll, P.-Horn, h. (2001): aludj kicsim, aludjál…, Egmont Kiadó, Bp.
            Novák M. (szerk),(2000): Az alvás- és ébrenléti zavarok diagnosztikája és terápiája. 
            Okker Kiadó, Bp.
            Halász P. (1982): Alvás- és alvászavarok. Medicina kiadó, Bp.
            Ranschburg J (1998): Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. 
            Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp

www.babanet.hu